A legújabb feladatom

Én nem olyan régen kezdtem el egy mezőgazdasági tevékenységet folytató cégnél dolgozni, mert egyrészt a régi munkahelyemen már nem igazán tapasztaltam kihívásokat, szinte mindent tudtam már amit meg lehetett tanulni, profin és gyorsan meg tudtam oldani mindent, ezét belefásultam a munkába, másrészt pedig nem igazán éreztem már jól magam, mert szinte az összes kollégám munkahelyet váltott, így egy teljesen más területre, a mezőgazdaság világába vándoroltam. Persze ez egy sokkal kisebb cég mint az előző volt, hiszen egy multinacionális vállalatnál dolgoztam, de azt kell mondjam, hogy sokkal de sokkal jobban is érzem itt magam. A kollégák kedvesek, a munka pedig hát, azt nem tudom mondani hogy unalmas lenne. Leginkább azt mondhatom hogy minden nap ér egy újabb meglepetés feladat. Ez persze sokszor ijesztő, de vissza is hozta azt a fajta lendületet és energiaszintet, amire vágytam, amit már hiányoltam az előző helyről.

Azért mondjuk nem mondom, hogy minap, amikor a főnököm arra kért, hogy nézzek szét milyen homlokrakodó eladó a környéken, nem lepődtem meg, és nem gondolkodtam el rögtön hogy mi tévő legyek, de végül is azt tudom mondani, hogy megoldottam a feladatot. Persze nem volt egyszerű válogatni a partner lehetőségek között, de azt tudom mondani, hogy az Umwelt személyében végül a tökéletes megoldásra és a tökéletes segítségre leltem. A főnököm pedig ugyanígy vélekedik, hiszen a megvásárolt homlokrakodó szuperül teljesít, a munkatársak imádják és biztosak vagyunk benne, hogy nem ez volt az utolsó közös tranzakció ezzel a céggel. Nagyon meg vagyunk velük elégedve, így biztos vagyok benne, hogy még nagyon sok közös projekt és munka, beszerzés vár ránk. A következőkben például valószínű még egy homlokrakodó lesz majd a célpont, hiszen már most kacérkodik a bérbe adással is a cég.