Elengedhetetlen segítség a mindennapokhoz is

Én nagyon sokáig azt gondoltam, vagy inkább mondjuk úgy, azon a véleményen voltam, hogy csak annak lehet problémája a telefonok összetörésével, a rongálódással, akik olyan tevékenységet végeznek, vagy akiket abszolút nem érdekel hogy megfelelő helyzetben és megfelelő védelem mellett szállítsák a telefonjukat, gondolok itt a tokra vagy a kijelzővédő fóliára egyaránt. Én úgy gondoltam, hogy mondjuk egy kőműves, vagy egy építkezésen dolgozó nyilván nagyobb eséllyel kell hogy rövid időn belül felkeressen egy xiaomi szerviz csapatot a segítségért, mint egy irodai dolgozó, de ez az elméletem hamar megdőlt, leginkább akkor, amikor az egy hetes telefonomat a kis irodai munkámmal annyira biztonságosan használtam a tokkal és a kijelző védelemmel, hogy ripityára tört egy óvatlan mozdulat során.

Persze ettől egy fokkal nagyobb arcon csapás ért akkor, amikor az egyébként kőművesként dolgozó férjem, úgy, hogy mindig nála van a telefon, nehogy valami gond legyen velem vagy a gyerekkel és ne legyen elérhető, egy évnyi munka után sem kellett hogy hasonló szerviz igényben gondolkodjon. Egy kicsit ugyan elhasználódott az akkumulátora és persze egy kicsit sűrűbben kellett tisztítania a készüléket a por miatt, ám mégis nekem kellett a kijelzőcsere miatt felkeresnem a xiaomiszervizshop.hu csapatát. Persze mondanom sem kell, hogy a férjem csak mosolygott, amikor haza érkeztem a nagy hírrel, és azzal, hogy az elméletem ezzel persze meg is dőlt, hiszen elmondta, hogy ő nem akarta elmondani, gondolta jöjjek rá magam, hogy én százszor annyit használom a telefonomat nap közben mint ő, így sokkal nagyobb az esélye annak is, hogy balesetet szenved, mint nála, hiszen ő tényleg csak akkor veszi elő munka közben a telefon, hogy ha hívják, ami munka közben ritka. A lényeg viszont, hogy ez a tökéletes kis csapat hatalmas segítséget nyújt nekünk mindig mindenben, legyen szó az én vagy a férjem telefonjáról. Imádjuk őket csak ajánlani tudom a szolgáltatásaikat bárki számára.