A férjem újítása

Én közel öt éve dolgozom a piacon közgazdászként, és már elég szépen menetelek felfelé  a ranglétrán, már referensi pozícióba léptem egy cégnél, így elég sokat kell a telefont és a laptopot használnom. Én csak az apple termékeket használom, mert megmondom őszintén, nagyon nagy segítséget nyújt számomra, hogy ennyire gyorsan és könnyedén kommunikálnak egymással. Ha például fotózok valamit a telefonommal, pár másodperc múlva már tudom használni a gépemen is. Hihetetlen kényelmes ez így nekem.

A kiegészítők azonban már nem a régiek. Emlékszem, hogy az első szériákban még semmi problémám nem volt mondjuk a töltő kábellel, de ide sorolhatom a telefonom akkumulátorát is, ami közel sem nevezhető tartósnak, sőt, inkább sajnos nagyon gyorsan romló állapotot mutat. A telefontöltőm kábele most három hónap után úgy szétmállott, hogy nem hogy használhatatlan, de szerintem még veszélyes is, ha hálózat alatt van. És hát persze az ember rendel egy újat, de egyrészt nagyon drága, másrészt pedig hihetetlen gyorsan az is ugyanerre a sorsra jut sajnos, úgyhogy nem jelent megoldást, csak tűzoltás.

Valamelyik nap azonban hazajött a férjem, és elmondta, hogy bizony ő megtalálta a tökéletes megoldás, a baseus termékek ugyanis tökéletesen használhatók az apple termékekkel, viszont nagyon minőségiek és tényleg megbízhatók. Mutatott is egy oldalt, ahonnan rögtön rendeltünk számtalan olyan dolgot is a töltő kábel mellé, amit már régóta szerettünk volna, de nem igazán találtunk jót vagy számunkra megfelelőt. És hát meg kell mondjam, hogy így két hónap után nem hogy semmi baja a termékeknek, de hihetetlen tartósnak mutatkoznak, úgyhogy a férjem újítása ez esetben tökéletesnek bizonyul.