Nemrég úgy döntöttem, hogy új munkahelyen próbálom ki magam, és nekem ez sosem ment könnyen. Mindig történt valami, eddig három esetben is szembesülnöm kellett azzal, hogy ezek a dolgok nekem nem mennek egyszerűen, mindig közbe jön valamilyen baleset vagy nem várt esemény, amit ott és gyorsan kell megoldanom. A második munkahelyemnél még nagyon tartottam ettől, a harmadiknál már fel voltam rá készülve, és most sem volt más a helyzet. Jött is gyorsan a feladat szembe.
Történt ugyanis, hogy a céges telefonom valamilyen hihetetlen okból bekerült a farzsebembe, és mikor elmentem mosdóba ki is esett onnan. Isteni szerencse volt, hogy nem a vécében landolt az egyébként három napos telefon, mert újat kaptam, hanem a földre esett, de mondanom sem kell, hogy teljesen betört a kijelzője. És hát én nem igazán akartam, hogy mindenki rólam beszéljen, ezért gyorsan felhívtam a férjem, hogy szükségem van egy nagyon gyors és precíz telefon szervízre, ha lehet android szervíz legyen, és már diktálta is a telefonszámot.
Ő ugyanis esküszik a https://androidszerviz.hu/ csapatra, akik tényleg nagyon gyorsan és maximális szakamaisággal a segítségemre voltak, és hihetetlen sebességgel ki is cserélték a kijelzőmet, és senki meg nem mondta volna, hogy egyáltalán valaki is hozzányúlt a telefonomhoz. Nagyon hálás vagyok a férjemnek, hogy ő állandóan összetöri a telefonját és ezért gyorsa és biztos segítséget tudott nekem nyújtani ezen a téren. A munkahelyemen pedig senki sem tudja hogy mi történt, sőt, mindenki csodálja a telefonomat hogy azóta is mennyire szép állapotban van. Remélem már több ilyen esettel nem kell megküzdenem legalább amíg itt dolgozok. Elég a munka adta kihívás is számomra.