Menu

image


Szakítás a hagyománnyal

Robert Spaemann az Amoris laetitiáról

Spaemann

A CNA Deutsch interjút készített Robert Spaemann katolikus filozófus professzorral az Amoris laetitia kezdetű buzdításról. németzászló ⇒ Letöltés

A tekintélyes irodalmi életművel rendelkező, német ajkú szerzőt művei közül a magyar nyelvre is átültetett Erkölcsi alapfogalmak (Egyházfórum, Pécs, 2001), valamint A végső istenérv (Szent István Társulat, Budapest, 2013) című munkái alapján ismerhettük meg, de ő írta Gabriele Kuby Globális szexuális forradalom (Kairosz Kiadó, Budapest, 2013) című könyvének előszavát is.

A Newman Központ magyar fordítása az Anian Christoph Wimmer által készített interjúnak a CNA Deutsch honlapján megjelent eredeti német nyelvű szövege alapján készült.

 

A magyar fordítást közzéteszi:

JOHN HENRY NEWMAN FELSŐOKTATÁSI KÉPZÉSI KÖZPONT

Fordította:

Sallai Gábor

Szerkesztette: Fülep Dániel, Kertész-Bakos Ferenc

newman.hu

A magyar fordítás a forrás pontos megjelölésével szabadon másolható, terjeszthető és felhasználható.

 

Szent II. János Pál nagyra becsült tanácsadója, XVI. Benedek nagyra becsült barátja és az elmúlt évtizedek legfontosabb katolikus német filozófusa: Robert Spaemann. A CNA Deutschnak adott exkluzív interjúban az emeritus filozófiaprofesszor határozott kritikát fogalmaz meg Ferenc pápa csaknem 300 oldalas apostoli buzdításával, az Amoris laetitiával szemben, melyet április 8-án mutattak be a nagyközönségnek.

Spaemann professzor, Ön a maga filozófiájával mind II. János Pál, mind XVI. Benedek pápaságát támogatta. Sok hívő most arról tanakodik, miként lehet Ferenc pápa Amoris laetitiáját az Egyház és ezen pápák tanításával folytonosságban szemlélni. Mit gondol Ön erről?

Javarészt lehetséges ez, ugyanakkor az apostoli buzdítás iránya olyan következtetéseket is megenged, amelyek nem egyeztethetők össze az Egyház tanításával. Például a 305. pont és a 351. lábjegyzet, ahol azt olvassuk, hogy az „objektíve bűnös helyzetben” élő hívek „enyhítő körülmények esetén” a szentségekhez járulhatnak, teljesen ellenkezik II. János Pál Familiaris consortio kezdetű apostoli buzdításának 84. pontjával.

Mi vezette II. János Pál pápa gondolkodását?

II. János Pál szerint az ember nemisége „az egész személy minden időbeli és egyéb korlátozástól mentes önátadásának reálszimbóluma”. A 84. pontban ezért teljesen egyértelműen kijelenti, hogy amennyiben az elvált újraházasodottak szentáldozáshoz kívánnak járulni, le kell mondaniuk a nemi életről. A szentségkiszolgáltatás ezen gyakorlatának megváltoztatása ily módon nem a „Familiaris consortio továbbfejlesztése” lenne, amint azt Kasper bíboros gondolja, hanem egyértelmű szakítás a házassággal és az ember nemiségével kapcsolatos legfontosabb antropológiai és teológiai tanítással. Az Egyháznak nem áll hatalmában, hogy a rendezetlen nemi kapcsolatokat előzetes megtérés nélkül a szentségek kiszolgáltatásával pozitíven szankcionálja és ezzel Isten irgalmasságát mintegy megelőlegezze, teljesen függetlenül attól, miként ítéljük meg ezeket a helyzeteket emberi vagy erkölcsi szempontból. Ez az ajtó – csakúgy, mint a női papság esetében – zárva van.

Nem lehetne azt mondani, hogy az Ön által említett antropológiai és teológiai meglátások ugyan megállják a helyüket, Isten irgalmának azonban ezek sem szabhatnak határt, hiszen az mindig az adott ember adott helyzetét veszi tekintetbe?

Isten irgalmassága a megtestesülés és a megváltás keresztény hitének lényegét érinti. Isten természetesen mindenkire a maga konkrét helyzetében tekint. Jobban ismer minket, mint mi saját magunkat. A keresztény élet azonban nem valamiféle nevelési folyamat, melynek során az ember a házasság mint eszmény felé közeledik, ahogyan azt az Amoris laetitia számos helye sugallja. Az emberi kapcsolatok, különösen is a nemiség egész területe az ember méltóságát, személyiségét és szabadságát érinti. A test jelentősége azért kiemelkedő itt, mert a „Szentlélek temploma” (1Kor 6,19). Ezért e terület megsértése, bármily általános legyen is, sérti az Istennel való kapcsolatot, amelyre a keresztények törekednek, bűn Isten szentsége ellen, és újra és újra tisztulásra és megtérésre szorul.

Isten irgalmassága éppen abban áll, hogy újra és újra lehetővé teszi ezt a megtérést. Természetesen Isten irgalma korlátlan, az Egyháznak azonban kötelessége hirdetni a megtérést, és nem áll hatalmában a szentségek kiszolgáltatásával átlépni a határokat és Isten irgalmasságát kierőszakolni. Ez vakmerőség lenne. Ezért azok a papok, akik a fennálló rendhez tartják magukat, senkit sem ítélnek el, csak figyelembe veszik Isten szentségének ezt a határát, és igehirdetésükben is ehhez tartják magukat. Ez üdvös cselekedet. Azt a megállapítást, hogy „az Egyház tanítása mögé bújnak”, és „Mózes székébe ülnek”,  hogy „megkövezzék az embereket” (305. pont), nem is kommentálnám, csak annyit jegyeznék meg, hogy az evangélium vonatkozó helyére való utalás téves. Jézus valóban állítja, hogy a farizeusok és az írástudók Mózes székében ülnek, de azt is hangsúlyozza, hogy a tanítványoknak mindent meg kell tenniük, amit mondanak, csak tetteiket nem szabad követniük (Mt 23,2).

Ferenc pápa felhívta a figyelmet arra, hogy nem helyes, ha az apostoli buzdítás egyes mondataira koncentrálunk, hanem az egészet kell szem előtt tartanunk.

Az említett mondatok kiemelése véleményem szerint teljesen indokolt. A pápai buzdítás olvasóitól nem várható el, hogy csak örvendezzenek a szép szövegnek, de azokkal a mondatokkal, amelyek az Egyház tanítását megváltoztatják, ne foglalkozzanak. Itt dönteni kell: igen, vagy nem, járulhatnak az elvált újraházasodottak szentáldozáshoz, vagy sem. Nincs középút.

A Szentatya többször hangsúlyozza a szövegben, hogy senkit sem szabad örökre elítélni.

Nehezen tudom elképzelni, mire gondolhat a pápa. Hogy az Egyháznak senkit sem szabad elítélnie, még csak időlegesen sem, (de ilyet, ha akarna, sem tehetne), az – Istennek hála – teljesen egyértelmű. Ha azonban olyan nemi kapcsolatokról beszélünk, amelyek objektíve ellentétesek a keresztény életrenddel, akkor szívesen megkérdezném a pápát, vajon mennyi idő után és milyen körülmények között lesz az objektíve bűnös magatartás Istennek tetszővé.

Úgy gondolja, hogy itt valóban szakítás történik az Egyház hagyományával?

Hogy itt szakításról van szó, az minden gondolkodó ember számára világos, ha ismeri a megfelelő szövegeket.

Akár egyetért az ember Önnel, akár nem, felvetődik a kérdés: hogyan kerülhetett sor erre?

Hogy Ferenc elődjéhez, II. János Pálhoz kritikus távolságtartással viszonyult, azt már az is jelezte, hogy XXIII. Jánossal együtt avatta szentté, akinek az esetében eltekintett a szentté avatásokhoz szükséges második csodától. Joggal érezték ezt sokan manipulációnak. Úgy tűnt, mintha a pápa II. János Pál jelentőségét szeretné relativizálni.

A tulajdonképpeni probléma azonban az az irányzat, amely már a 17. században is jelen volt a jezsuiták körében, és sok éve igen nagy befolyásnak örvend az erkölcsteológiában: a szituációs etika. Mikor a pápa az Amoris laetitiában Aquinói Szent Tamást idézi, láthatóan ezt az irányzatot támogatja. Arról azonban megfeledkezik, hogy Tamás olyan cselekedeteket is ismer, amelyek objektíve bűnösek, és amelyek semmilyen helyzetben nem fogadhatók el. Ezek közé tartozik valamennyi rendezetlen szexuális viselkedésforma is. Karl Rahner nyomdokain járva, aki az 1950-es években írt tanulmányában az összes lényeges, máig érvényes érvet felsorolja, II. János Pál elutasította és Veritatis splendor kezdetű enciklikájában el is ítélte a szituációs etikát. Az Amoris laetitia a Tanítóhivatal ezen dokumentumával is szembehelyezkedik. És azt sem szabad elfelejtenünk, hogy II. János Pál egész pápaságának főtémája az isteni irgalmasság volt, melynek második enciklikáját szentelte. A szent pápa Krakkóban fedezte fel Fausztina nővér naplóját, akit később szentté is avatott. Ezért Fausztina nővér hiteles értelmezőjének is őt tekinthetjük.

Milyen következményekkel kell számolni az Egyház életére nézve?

A következmények már most láthatók: elbizonytalanodás és zűrzavar a püspöki konferenciáktól kezdve az őserdő legeldugottabb helyén szolgálatot teljesítő papokig. Néhány napja egy kongói pap mondta el nekem, mennyire tanácstalannak érzi magát ezen tanítóhivatali dokumentum és a világos normák hiánya miatt. Pontosabban meg nem határozott „enyhítő körülmények” esetén nemcsak az újraházasodott elváltak járulhatnak a bűnbánat szentségéhez és szentáldozáshoz az Amoris laetitia vonatkozó pontjai szerint anélkül, hogy a szexuális viselkedésüket meg kellene változtatniuk, vagyis gyónás és megtérés nélkül, hanem minden „rendezetlen helyzetű” ember. Minden pap, aki a szentségek kiszolgáltatásának eddig érvényes rendjéhez tartja magát, arra számíthat, hogy hívei fúrni fogják, püspöke pedig nyomást gyakorol rá. Róma előírhatja, hogy ezentúl csak „irgalmas” püspököket nevezzenek ki, akik készek rá, hogy a fennálló rendet aláássák. A káosz egyetlen tollvonással az elvek szintjére emelkedett. A pápának tudnia kellett volna, hogy ezzel a lépésével megosztja az Egyházat és skizma felé vezeti, olyan skizma felé, amely nem az Egyház peremén, hanem a szívében megy végbe. Isten őrizzen bennünket ettől!

Egy dolog azonban biztos: E pápaság szándéka, hogy az Egyház lépjen ki önmagából, hogy szabad szívvel tudjon odamenni az emberekhez, ezzel a tanítóhivatali dokumentummal beláthatatlan időre füstbe ment. További elvilágiasodásra és a papok számának további csökkenésére számíthatunk a világ számos részén. Régóta megfigyelhető ugyanis, hogy azoknál a püspököknél és azokban az egyházmegyékben a legnagyobb a papi utánpótlás, ahol a hit és erkölcs dolgaiban egyértelmű az iránymutatás. Szent Pál szavai jutnak eszünkbe: „Ha a trombita bizonytalan hangot hallat, ki fog csatába indulni?” (1Kor 14,8)

Mi a teendő Ön szerint?

A maga illetékességi területén belül minden bíborosnak, püspöknek és papnak fenn kell tartania a szentségek kiszolgáltatásának eddigi rendjét, és nyilvánosan ki kell állnia mellette. Ha a pápa elzárkózik a korrekciótól, akkor a következő pápa dolga lesz, hogy a helyreigazítást hivatalosan is elvégezze.